Így kezdődött: Mór város Fejér megye északnyugati részén, Veszprém és Komárom megyék szomszédságában, a Székesfehérvárt Győrön át Béccsel összekötő Via Regia (Királyi-út) út mentén, a megyeszékhelytől 26 km-re, a Bakonyt a Vértestől elválasztó tagolt domborzatú, völgyekkel sűrűn hálózott, erekkel átjárt kies vidéken, a Móri-árokban található. A településen és a térségében talált régészeti leletek hatezer éves múltra utalnak. Egyes (18. század elejéről származó) feljegyzések szerint Szent István uralkodása idején templomos hely volt. A templomot feltehetően a falu vette körül, amelyet a tatárjárás elpusztított. A 14. század első negyedében már "rendkívül népes és régóta fennálló és gazdag falu". A 16. század elején "Mór a csókakői váruradalom legnépesebb faluja". Az 1543 nyarától 144 évig tartó török hódoltság első évtizedeiben a település elnéptelenedett, a lakosság Győrbe és környékére menekült. Az itt maradtakat felkoncolták, vagy elhurcolták, a falut felégették. Mór csak 1570-től vált újra lakott településsé, de 1601-től az 1610-es évek végéig ismét lakatlan volt. A benépesülés idején 60 - 70 lakót jegyeztek, majd az 1600-as évek közepén érkező új telepesekkel 180–200 főre növekedett a lakosság száma. A 17. században letelepülők magyar nemzetiségűek és református vallásúak voltak. A falurész a Magyar Mór nevet viselte. Mór újabb betelepítése három szakaszban történt és 1697-től a Rákóczi szabadságharc kirobbanásáig, 1711-től az 1739-ben kitört pestisjárványig, illetve 1740-től 1750-ig tartott. A telepesek német nemzetiségű katolikusok voltak, és különböző területekről – Svábföldről, Bajorországból, Szászországból, az osztrák örökös tartományokból, Cseh- és Morvaországból, Sziléziából és a nyugat-magyarországi helységekből ­­– érkeztek. Lakóhelyül a Hochburg uradalom által kijelölt helyet, a kapucinus templomtól délre eső területet kapták. Ők rakták le a Német Mór nevű falurész alapjait. (Mór 1758-tól mezőváros, később nagyközség, 1985-től város.)

A reformáció hajnalán Mór a reformáció nagy pártfogójának, Nádasdy Tamásnak a birtoka volt. Lakói korán lettek az evangélikus vallás követői, de később a kálvini ághoz csatlakoztak. Első lelkészei bizonyára evangélikusok voltak. 1627-ben már református lelkészük volt. A 18. századi betelepítések és az ellenreformáció – különösen a Hochburg család bőkezű támogatását élvező, 1695-ben letelepedett kapucinusok – hatására a falu felekezeti aránya megváltozott. Az 1745-ben végzett canonica vizsgálat szerint 738 katolikus, 25 református, 7 evangélikus, 7 vegyes és 5 izraelita család élt Móron. Az 1814-ben Ondódon tartott canonica visitátio jegyzőkönyvében 38 lelket számláló filiaként szerepel a település evangélikus közössége. Fényes Elek Magyarország geographiai szótára című ­­­– Pesten, 1851-ben megjelent ­– művében 31 evangélikus lakót említ.­ 1875-ben Móron és Csókakőn 30 evangélikus élt. E kevesek közé tartozott az állatorvosi anatómia világhírű tudósa, a móri születésű, mélyen hivő dr. Zimmermann Ágoston (1875–1963) is. (ld. a Cikkek címszó alatt) Az 1897-ben Ondódon tartott püspöki vizitáció idején Mór evangélikusai már nem alkottak leánygyülekezetet. A vizsgálati jegyzőkönyvben, szórványban élő hívőkként szerepeltek Árkipusztán és Gézamajorban élő hittestvéreikkel együtt, mintegy 60-an. Az istentiszteleteket csak időnként látogatták. Mivel lelki gondozásukat a lelkész lakóhelyükön ­­­– anyagi eszközök hiányában – kellően nem tudta ellátni „Móron a hittől való elszakadásnak ki vannak téve“– olvasható a vizsgálati iratban. Ennek veszélyét felismerve püspöki határozat született arról, hogy „Moórott legalább kétszer prédikáció tartandó és a vallástanítás rendszeresítése végett katechhetai állás szervezendő“ kerületi segítséggel. A megvalósítás útjának folyamata ma már nem idézhető fel, de tény, hogy az evangélikusok nem tűntek el Mórról, sőt Móri Evangélikus Református olvasóegyesület alakult 1900. dec. 6-án. Az 1937. évi egyházmegyei közgyűlés jegyzőkönyvében, pedig ez olvasható: „ A szórványhelyeken a gyermekek heti kétszeri hitoktatásban részesülnek. ... Mórott pedig a ref. egyház testvéri együttérzése által, az evangélikus istentiszteletek számát sikerült megkétszerezni.“ Egyebek mellett ezeknek is köszönhető, hogy az 1940-ben kiadott egyházegyetemi névtárban Pusztavám szórványai között Mórt már 158 evangélikussal találjuk. Az 1948-as kitelepítés őket is érintette. Az iparosodás következtében a lakosság száma megnövekedett. A beköltözőkkel főképp a közeli Bakonycsernyéről, Nagyvelegről és Pusztavámról, de Súrról és Bokodról, valamint az ország távoli területeiről is – egyre több evangélikus került Mórra, akik továbbra is Pusztavám szórványaként részesültek lelki gondozásban. Istentisztelet csak a hónap első vasárnapján délben és a nagy ünnepek második napján volt a református templomban. Az ipari centrumban az átlagosnál is élesebben ható politikai viszonyok hosszú ideig nem voltak kedvezőek a hitélet szervezett vallásos keretek közötti gyakorlásához. Ebből is következett, hogy az evangélikus közösség gyülekezetté alakulására csak a körülmények megváltozása után – a település várossá nyilvánítását (1985) követő évben – 1986-ban került sor. A felismerés Puskás János pusztavámi lelkész érdeme. Ő vállalta a szervezés munkáját is. A nehéz, de áldásos szolgálatban móri lakosként segítségére volt lánya, Lacknerné Puskás Sára segédlelkész – aki a kis filiát három éven át (1986-1989) gondozta –, valamint veje, Lackner Pál szigorló teológus.

Kül- és belföldi anyagi támogatással (a Lutheránus Világszövetség 150 e. Ft-ot adományozott), valamint a szomszédos települések evangélikusainak hatékony segítségével (Pusztavám, Bakonycsernye-Súr, Nagyveleg) megvásárolták, majd rendbe tették a város központjában lévő, korábban ügyvédi munkaközösség céljára használt épületet, amely azóta, imaházul szolgál. Az egyházmegye tulajdonába került épületben az első istentiszteletet 1986. október 5-én tartották. Azóta a rendszeres vasár- és ünnepnapi istentiszteleteken kívül itt folynak a heti bibliaórák, egyes csoportok hittanórái, a konfirmációi oktatások, és itt kapnak helyet a különféle egyházi rendezvények is. A gyülekezet ismét a szomszédos, nagy múltú, német eredetű Pusztavám filiája. Az eltérő adottságokkal rendelkező anya- és leánygyülekezet jól kiegészíti egymást. Puskás János nyugdíjba vonulása (1995) után néhány hónapig Cserági István nagyvelegi lelkész helyettesített, majd Kapi Zoltán – néhai Kapi Béla püspök unokája ­– lett a gyülekezetek lelkipásztora. Az imaház felavatásának 10. évfordulóján - 1996. november 3-án -, a gyülekezetet alapító Puskás János nyugalmazott lelkész szolgált. 1998. december 13-án a 12. évfordulót ünneplő gyülekezet előtt Szebik Imre, az egyházkerület püspöke hirdette az igét. 2001. november 4-én – a 15. évfordulón - Ittzés János püspök prédikációjából meríthetett erőt a móri hívek közössége. A kis filia 1998-ban kívül felújította imaházát, a következő évben, pedig a belső felújítás során komfortosította imatermét: bevezették a földgázt, majd 2006-ban csatornázást végeztek. Az imaház 2000-ben került hivatalosan, - ajándékozás jogcímén - a leányegyház tulajdonába. A 2001-ben tartott népszámlálás adatai szerint több mint félezer evangélikus él a városban, de sokan még ismeretlenek a gyülekezetben. A hívek szeretnék minél előbb megismerni valamennyi evangélikus testvérüket. Az egyházi nyilvántartásban szereplők száma ugyanis alig haladja meg a 250-et. Az egyházfenntartói járulékot fizetők száma a 100-at közelíti.